Nincs mese, bizony megérkeztem

Amennyire nehéz volt az elstartolás a reptérről, pont olyan hihetetlen hogy végre itt vagyok és amerikai levegőt szívok. :)

Ferihegyre kiérve azzal sikerült szembesülnöm, hogy késve fog elindulni a Londonba tartó gép, szóval tuti hogy lekésem - magyar útitársammal együtt - a csatlakozást. Hála Istennek volt annyi esze a légitársaságnak, hogy mégcsak szólnunk sem kellett, mert automatikusan áttettek minket egy későbbi járatra. Így aztán csak este 11 körül érkeztünk meg a JFK-re.
A 8 órás repülő út most nem is volt annyira vészes. Megnéztem két filmet és még aludni is tudtam két órát.

Miután leszállt a gép, és kivártuk a fél órás sort, kérdés nélkül lepecsételték a papírjaimat és már be is engedtek az országba. :) Az ügynökség egyik embere várt minket, akivel jól elbeszélgettünk, míg meg nem érkezett értünk a sofőr egy elefánt méretű kocsival. Még többen is csatlakoztak hozzánk, szóval a végén landoltam másik 4 lánnyal a szállodában, éjszaka fél 1 után. És ha hiszitek, ha nem, hiába voltam fent 24 órát, 4 óra alvás után hajnali ötkor kipihenten ébredtem, mert ugye létezik az a csodás dolog, amit jetlag-nek hívnak. :-)

Ezen a héten 97 lány vesz részt az orientáción, akik 21 országból jöttek. Természetesen a németek vannak legtöbben, de ez valahogy nem lepett meg. Az egyik szobatársam is közéjük tartozik, ő Los Angeles-ben lesz majd au-pair. Vele elég jóban vagyok, mindig egymás mellé szegődünk és beszélgetünk.

Aki azt hinné, hogy az orientáción lehet pihenni, azt tájékoztatnám, hogy képtelenség. Kb. olyan mint a katonaság. :-) Állandóan előadáson ülünk, konkrétan reggel 8-tól ebédig, aztán egy órás ebéd szünet után megint csak figyelünk az előadóra 3-4 órán keresztül. Mindent alaposan a szánkba rágnak, de azt nem lehet mondani hogy unalmas, mert a kedves amerikai nő, aki a 80-as évek vége óta au-pairekkel foglalkozik, eléggé viccesen adja elő magát. Irtó jófej! :)

Tegnap este azonban sor került a várva várt NYC túrára, és ami külön meglepetés volt megérkezésemkor, hogy a fogadó családom ajándékként befizetett rá, szóval nekem már nem kellett. Elég rohangálós az egész... igazából nem nagyon van idő magad elé bámulni és feldolgozni, hogy bizony te a Rockefeller Center tetején állsz, vagy hogy a több ezer ember között te is a Times Square-en sétálsz. Pont annyi időd van, hogy készíts egy pár képet, meg irtó gyorsan vegyél valami souvenirt. Én a vásárlást most kihagytam... 'I love NYC' pólót akár Pesten is vehet az ember. Na meg az egy évem alatt azért majd szeretnék még visszajönni New Yorkba és jobban is szétnézni.
Van egy hangulata Manhattan-nek, az egyszer biztos... Totál olyan mint a filmekben egyébként. Hotdog árus minden sarkon, a tömeg csak úgy hömpölyög az utcákon, és természetesen a fehér ember a "kisebbség".

Még másfél nap van hátra az orientációból, ma jönnek elsősegélyt is tartani. Elvileg este 6 után szabad program van, de azt még nem okoskodtam ki, hogy mivel töltöm majd...

Ó, és ne csodálkozzatok drága au-pair blog mániások, amikor egy-egy au-pair nem jelentkezik egy darabig az utazás után, ugyanis kb. képtelenség... Ezt a bejegyzést is úgy sikerült valahogy összedobnom, hogy tegnap hajnalban is írtam hozzá egy pár mondatot, meg az ebédszünetemből lecsíptem 10 percet, most meg felébredtem hajnali 4kor. De úgy gondoltam, ha most nem írok, akkor később már annyi élményem lesz, hogy még nehezebb behozni a lemaradást, nem? :)

Na de megyek, és visszadőlök az ágyba, mert valahogy megint álmos lettem...