Los Angeles-i különkiadás - Befejező rész

Bizony nem túl nagy kedvvel ébredtem fel a szombati napon, mert az bizony csodálatos vakációm utolsó napját jelentette. Küldtem egy sms-t Jill-nek, hogy akkor mit tervezett mára, megyünk-e a Hollywood felirathoz, vagy tervezzünk mást. Ebből lett egy kis konfliktus, mert kb. azt hitte, hogy én taxinak nézem és ide-oda rendelgetem. Szó sem volt ilyenről, mindössze tudni szerettem volna, hogy tervez-e velünk lenni szombaton, és ha igen mikorra tervezi az érkezését. Miután rendeztük a feszültséget, mondta, hogy 11re a hotelnál lesz.
Én meg addig finoman érdeklődtem az útitársamnál, hogy mégis ő mit szeretne majd délután csinálni. Nem nagyon volt terve, ami meg az én javaslatom volt, arra meg nem szeretett volna pénzt kiadni. Így aztán kinéztem magamnak egy 2 órás, kis buszos Beverly Hills és sztárok otthonai túrát.

Közben német barátnőnk is megjelent, és elindultunk a Hollywood sign felé. Elég kanyargós egy utunk volt, ahogy a domboldalon, szűk utcákon, szép „kis” házak között autókáztunk… de végül csak odaértünk. Nem igazán tudok erről többet mesélni, mert egyszerűen csak fantasztikus érzés volt, hogy igen, itt vagyok, és tényleg fotózkodhatok a Hollywood felirattal. Így aztán ezt is tettük egy jó ideig. Majd visszahuppantunk a kocsiba, és visszaindultunk a Hollywood Boulevard-hoz, mert a lányok úgy döntöttek, hogy még egyszer szétnéznek ott, én meg ott terveztem jelentkezni a túrára.

Megkerestem az általam már a hotelben kiválasztott céget (Starline tours, mert ez itt a reklám helye), és szépen elmondtam nekik, hogy melyik túrára szeretnék jelentkezni. Beszóltak a központnak, hogy megkérdezzék, hol van hely még, erre közölték, hogy megfelel-e nekem ha fél óra múlva indulunk. Megfelel-e? Mi az hogy, tökéletes! És akkor azt el ne felejtsem még említeni, hogy kaptam a jegyemhez egy ingyen belépőt a Madam Tussauds-ba.
Kicsit nézelődtem a környéken, aztán odasétáltam a megadott helyre és már indult is a buli. Háááát, egyszerűen nincs rá megfelelő szó, ami teljesen kifejezné, hogy mennyire jól éreztem magam a következő két órában. Megint kifogtam a legvagányabb, legviccesebb tour guide-ot, aki állandóan poénkodott, nyomta mindig a helyszínhez, témához megfelelő zenét, rappelt, beszélgetett, énekeltetett minket, és még sorolhatnám. Annyi mindent láttam, hogy fel sem tudnám sorolni. Átautóztunk Beverly Hills-en, bámultuk a boltokat, kocsikat a Rodeo Drive-on (Óóóó, te jóóó ég, még egy Bugattit is láttam. Annak aki nem tudná: 1 millió dollárba kerül az a kocsi. ), bámészkodtunk a sztárok házai előtt, elmentünk egy kilátóhoz, ahol jól lehetett látni a Hollywood feliratot.

Olyan házakat láttam, hogy nem hittem a szememnek. Jó, igen, látjuk néha ezeket a tévében, na de valójában szinte el sem hisszük az egészet. Na de amikor ott autókáztunk, hát tátva maradt a szám, az tuti. Ha jól emlékszem, akkor a legnagyobb háznak, amit láttunk, 124 szobája volt.
Azért a legtöbb kaszárnyából alig lehetett látni valamit, hisz a sztárok szeretik elrejteni magukat és a nyolcszáz szobás viskóikat a sövény mögé, de így is nagyon érdekes volt. Olyan vicces volt, mert a Playboy villánál egy picurka helyen meg van ritkulva a sövény, és beláttunk egy kicsit a kertbe. Nem ott olvasott egy szőke nyuszika a medence mellett? Számomra elég meglepő volt a szitu… ezek a lányok olvasni is tudnak?! :D :D A jó arc fekete túravezetőnk meg nem bekiáltott neki? Mondjuk nem ez volt az egyetlen eset. Ahogy ott kóricáltunk, kiordibált néha a kocsiból az ott kocogóknak, hogy „Sziasztok gazdagok!” ,”Héé, hát te nem egy Kardashian vagy véletlenül?” . Csak úgy dőltünk a nevetéstől. Nagyon értette a dolgát a srác, az kétségtelen.
Nem tudom, hogy az összes túravezető ilyen szórakoztató-e, de mindenképpen ajánlom ezt a programot, mert tényleg eszméletlen jó volt.

Miután vége lett a túrának, gyorsan beszaladtam a Madame Tussauds-ba és megcsodáltam a viaszfigurákat. Megtaláltam nagy kedvencemet, Simon Cowell-t is, jó szorosan hozzá is bújtam. Mondjuk az sem volt utolsó, amikor Dirty Dancing-eset játszhattam Patrick Swayze-vel. Jól elvoltam na, de fura volt kicsit megkérni tök random embereket állandóan, hogy fotózzanak. De mindenki tök kedves volt, szóval nem volt ciki, pózolhattam nyugodtan. :)  

A nap ezzel pedig még nem fejeződött be, mert ahogy visszaértem a hotelba, már indultunk is Santa Monica-ra. Sétálgattunk a hangulatos kis utcákon, aztán lementünk a pier-hez, hogy megcsodáljuk az óriáskereket, bámészkodjunk. A lányok felültek két izgis ride-ra, én ki akartam hagyni ezúttal a gyomorban repdeső pillangókat és a sikítást, én így csak néztem őket.
Este 10 körül visszaértünk a hotelba és szomorúan, de ugyanakkor izgalmas élményekkel telve hajtottunk álomra a fejünket.
Másnap reggel összepakoltam (a szobatársam csak későbbi géppel repült vissza), még elszaladtam egy jó kis kávéért a közelbe, aztán jött a sofőröm, akit előző nap rendeltem a recepción és indultam a reptérre.
Ahogy végig suhantam még egyszer a városon, csak az járt a fejemben, hogy mennyire klassz volt az elmúlt pár nap, és hogy mindenképpen visszatérek még ide.

Ami ezúttal kimaradt, de szerettem volna menni az Disneyland, és egy Lakers game. Nah majd legközelebb. Remélem egyszer a két tesómmal és sógornőmmel is ellátogathatok majd Hollywood-ba, úgy szeretném nekik megmutatni.

Azóta visszatértek a „szürke” hétköznapok, amik igaz hogy a világ legédesebb babáival, de akkor is kemény munkával telnek. Igyekszem hamarosan újabb bejegyzéssel előrukkolni, hogy megosszam veletek legújabb kalandjaimat.  Addig is pápá!

Los Angeles-i különkiadás - 2. rész

Csütörtökön reggel fél 8kor szólt a vekker, és elkezdtünk készülődni. Lementünk a recepcióra is még indulás előtt, hogy megnézzük mit adnak reggelire. Volt friss gofri, csomagolt muffin, narancslé, kávé. Igaz a kávét minden egyes reggel kihagytam, ugyanis ki nem állhatom azt a vizes löttyöt, amit sok helyen itt házilag készítenek, de az a pár falat kaja pont jó volt arra, hogy nem kellett minden egyes reggelt a Starbucksban (vagy épp másik helyen) kezdeni.

Ó, itt megjegyezném, hogy minden nap gyönyörű időnk volt. Már reggel 8 körül 15 fok volt, napközben meg felmelegedett egészen 23-25-ig is, és mindez januárban! :-) Jó, hozzá kell tenni, hogy este azért alaposan lehűlt, így a vékony bőrkabátban kicsit vacogtunk, de azért nem volt vészes az sem.

Szóval szépen a kis ügyes google maps segítségével elsétáltunk a Hollywood Boulevard-ra és elkezdtük csodálni a több száz csillagot a Walk of fame-en. Tipp utazóknak: Eszméletlen jó amikor a sok embertől szinte pezseg a hely, de ha ti is szép nyugodtan el akarjátok lassú séta mellett olvasni a sztárok neveit, meg fotózkodni egy-kettőnél, akkor tessék reggel odamenni. Fél 9 és 10 óra között szinte senki nem volt ott, utána viszont elárasztják a turisták és nemhogy egy képet nem tudsz készíteni a kedvenc csillagoddal, de még örülhetsz, ha nem löknek fel.

Megálltam az én szeretett Clark Gable-om csillaga mellett, aki Rhett Butler-ként az Elfújta a szélből örökre belopta magát a szívembe… és bizony ez a szerelem már 8 éve tart és soha nem ér véget. Muhaha :-)
Egy kis érdekesség: Michael Jackson-nak három csillaga is volt. De szerintem Frank Sinatra-ból is kettőt láttam. Erre tudtommal az a magyarázat, hogy több (asszem öt) kategóriában lehet csillagot kapni.

Odamentünk nyitásra a Hollywood Wax Museum-hoz, amit útitársam szeretett volna elsősorban látni, és nemhogy sorbaállás nélkül megvettük a jegyet, de az első negyed órában rajtunk kívül 5 ember kóricált a múzeumban. Szóval most megismételném magamat: érdemes még nyaraláskor is korán kelni. ;) A legtöbb viaszbábú nagyon jól nézett ki, és döbbenetes, hogy tényleg ugyanúgy néztek ki, mint akit ábrázolni akartak. Azt hiszem talán két-három nagyon béna volt: Elvis, Julia Roberts, meg még valaki, aki nem tetszett… 5 évvel ezelőtt voltam már a londoni Madame Tussauds-ban, de az nem adott akkora élményt, mint ez.

Ott úgy emlékszem, hogy a legtöbb bábú csak úgy ácsorgott egymástól pár méterre, de itt bizony le lehetett ülni Forrest mellé a padra, miközben várta a buszt, és széttárt karokkal lehetett a Titanicon ”repülni” Leonardo-val. Óóó, vicces volt, mert pont amikor Leonardo-val pózoltam a fényképezőnek, bejött egy pár abba a terembe, és amikor elkészült a kép, én meg megmozdultam, a csaj hangosan felsikított. Jót nevettünk, miközben szabadkozott, hogy nagyon sajnálja, csak meglepődött, hogy én bizony igazi vagyok. :-) Nemtom mért volt annyira zavarban, jártunk már mind így, nem? Kértem én már bocsánatot a tükörképemtől, hogy majdnem nekimentem. :D :D Na de talán majd egyszer rólam is formáznak egy viaszfigurát, ha nagyon befut a blogom. Haha :D

Miután kijöttünk már igencsak dél felé járt, de még ebéd előtt rácsodálkoztunk a Chinese Theatre-re, a Dolby Theatre-re, meg a nagy tömegre. Fotózkodtam Michael Jackson-nal is, szóval nem semmi egy délelőtt volt ez!

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy kis saláta elfogyasztása után visszafordultunk, és immár önjáróan (google maps nélkül) visszamentünk a hotelba egy 2 órára pihizni. Nézegettük a képeket, amiket délelőtt készítettünk, szundikáltunk is egy kicsit, és vártuk német barátosnémat, hogy jöjjön értünk kocsival és elautózzunk Venice Beach-re, hogy ott nézzük meg a naplementét.
Egy kis késésnek és a nagy dugónak köszönhetően épp hogy odaértünk, de végül csak láttuk ahogy a napocska elmegy aludni. Gyönyörű volt! Kicsit néztük még a gördeszkázós srácokat, sétáltunk, benéztünk egy-két souvenir boltba, aztán pedig megpihentünk és megvacsoráztunk kedves los angeles-i vendéglátónknál, kellemes beszélgetés és zenehallgatás mellett.

Azt hiszem pénteken keltünk talán legkorábban, 7 óra körül. Ugyanis Jill (feladtam már a neve kerülgetését, személyiségi jogok ide vagy oda :D ) negyed 9re ígérte magát, hogy jön a hotelhoz és indulunk együtt a Universal Studios-ba. Pontosan meg is érkezett és rekord idő, 15 perc alatt oda is értünk a Universal-ba. Örülök, hogy ebben az időszakban látogattam el, mert még fent voltak a karácsonyi dekorációk… mondjuk január 3-án elég érdekes feelinget adott a karácsonyi zenék hallgatása, miután már rég vége az egésznek, na de attól még ez engem nem zavart. Ahogy átléptük a bejáratot, szinte rögtön megpillantottuk a Grincs-et, aki ide-oda szaladgálva mutogatta magát a látogatóknak, motiválva őket a közös fényképezkedésre. Minket sem kellett nagyon győzködni, beálltunk az akkor még 8 emberből álló sorba és vártuk a találkozást. Olyan jó fejek meg viccesek voltak a karakterek, meg kb. az összes ott dolgozó ember, úgy bírom az itteni lazaságot.

Ahogy elkészült a kép, már vágtattunk is lefelé, hogy ne kelljen sorban állni a studio tour-hoz. Nem is kellett, még egy percet sem várni. Felültünk a kis kocsira, és 5 percen belül már indultunk is. Három óra múlva ugyanerre a programra 2-2 és fél órát kellett várni. (Ööö… szükséges még egyszer mondanom, hogy ne sajnáljatok korán kelni?! :-) )
Irtó szórakoztató volt az egész, egy jó háromnegyed óráig tartott. Láttuk, hogy varázsolnak esőt meg áradást a képernyőre, beszakadt ránk a metró, sikítottunk ahogy King Kong a dinoszauruszokkal harcolt, ugrált a kocsinkon (különösen élveztem, mert nagyon szeretem azt a filmet), megtámadott minket a cápa, láttam a Született feleségekből jól ismert Lila Akácköz házait, és még sorolhatnám. Melegen ajánlom mindenkinek, mert nagy élmény volt… na meg az orlando-i Universal-ban ilyen nincs.

Felültünk utána a Múmia hullámvasútra. Háááát, a lányok élvezték, de én úgy sikítottam megint, ahogy a torkomon kifért, miközben remegett a lábam. Jóóóól van na, nem tehetek róla… egyszerűen ezeket nem nekem találták ki. De azért felültem rá! Na ki büszke rám? :-)

A következő a Jurassic Park volt, ami nagyon kis langyi, aranyos ride volt, a legutolsó részt leszámítva: a vízbe zuhanást. Nem baj, végülis rég hallott már Los Angeles engem sikítani… De ahogy a vízbe érkeztünk nagyon derült már a fejem, tapsoltunk meg minden, szóval élveztem.

Nem hagytuk ki a Transformers 3D élményt sem, bár én ezt augusztusban már végig ültem Orlando-ban. Teljesen ugyanaz volt, de én ezeket sokkal jobban szeretem, mert ezeken nem félek. A német lányunk meg pont ettől kap kis hányingert, ki érti ezt?

Még járkáltunk egy pár órát a Parkban, fotózkodtunk ilyen-olyan karakterekkel, illetve beültünk az úgynevezett „Waterworld show”-ra. Nem fogom leírni, hogy mi is történt ott, nem akarok minden poént lelőni azok előtt, akik később terveznek menni, de maradjunk annyiban, hogy akkor se üljetek a „soaked zone” feliratú padokra, ha a német barátnőd megesküszik rá, hogy csak egy icipici víz fog érni… Sejthetitek mi történt. A farmerom 30 százaléka tiszta víz lett, a hajam is örült volna egy hajszárítónak. Jill meg ott vihogott mellettem, hogy ez milyen vicces… Jól van, nem vertem azért meg, én is voltam komolytalan 20 éves valamikor. :D Miután megszáradtam a napon negyed óra alatt, ettünk egy kis frozen yogurt-ot, bementünk egy-két boltba szétnézni, aztán be is esteledett és irtó fáradtan beestünk a hotelszobánkba.

Folytatatás következik... (Nem igérem holnapra, de igyekszem. :-) )

Los Angeles-i különkiadás - 1. rész

Nagyon boldog új évet kívánok mindenkinek!

Az év első pár bejegyzése a Los Angeles-i vakációmról fog szólni. Nem is olyan rossz kezdés, igaz-e?

A szilveszter békésen lezajlott. Bevállaltam egy délután-kora esti babysitterkedést, míg a szülők elmentek a 3 évesemmel vacsorázni. Aztán megnéztük együtt este 9-kor élőben, a New York-ból közvetített éjféli ball drop-ot, koccintottunk, utána meg mindenki ment aludni. Én sem maradtam fent éjfélig, kicsit elkezdtem pakolgatni a másnapi indulásra, de asszem 11-ig bírtam ébren maradni. Hát ez van gyerekek, öregszem…. haha.

Újév napján sikerült kipihenten ébredni, és a délelőtt pakolással, készülődéssel telt. Délben indultunk itthonról a reptérre, San Jose-ba. Apuka vitt ki, és a kislány is elkísért. Miután villámgyorsan és gond nélkül becsekkoltam, sikerült megtalálnom az útitársamat is. Egy izraeli au-pair lánnyal mentem, aki  itt lakik a közelben.
A vakáció alaphangulatát rögtön megadta a kedves repülőtársaság kis zenés videója. Hát én majdnem táncoltam! :-) Mellékelem nektek, nehogy bármiről is lemaradjatok.

 

Alig kezdtünk el repülni, már le is szálltunk. Viccet félretéve, mindössze 55 percet töltöttünk a levegőben. Hát inkább ez, mint 6 órát a kocsiban rostokolni. Lehet, hogy akkor sokkal több mindent lát az ember Californiából, de én talán mégis a szűk egy órás, kényelmes repülőutat választanám.

A reptéren kedves német au-pair barátosném várt, akivel még az orientáción találkoztam. 3 hónapja él Los Angeles-ben, majd most fog rematch-elni januárban. Mivel a host családja elutazott egy hétre, így rengeteg szabadideje volt és szinte az egész vakációt velünk töltötte, és volt olyan aranyos, hogy mindenhová vitt minket kocsival.

Sikeresen odaértünk a hotelhoz, ahol gyorsan bejelentkeztünk a kis mexikói recepciósnál és már vágtattunk is fel a lépcsőn, hogy lecsekkoljuk mennyire tűrhető a lakosztály. A Saharan Motor Hotel volt a szállásunk, ami a Sunset Boulevard-on van, kb. negyed órára a Walk of fame-től. (Egyébként úgy rémlik, mintha már egy általam olvasott au-pair lány szállt már volna meg ott… nah de mindegy. ) Ahogy kinyitottam az ajtót, megkönnyebbült a kicsi szivem. Egy egyszerű szoba fogadott, de tiszta volt minden. Azért a pénzért, amit fizettünk érte, nem is lehetett várni egy luxus villát. De nem is lett volna rá szükségünk, mert csak alvásra használtuk, napközben nem töltöttünk ott időt.

Ledobtuk a bőröndöket, és már hoppantunk is vissza a kocsiba, hogy német vendéglátónk elvigyen minket megnézni a Farmers Market-ot, illetve a híres Grove-ot, ami egy éttermekkel, mozival, rengeteg bolttal teletűzdelt szórakoztató negyed. (Hű de jól sikerült ezt most megfogalmazni :D ) Még itt is fent voltak a karácsonyi dekorációk, a boltok január 1. ellenére nyitva voltak, így a rengeteg ember csak úgy hömpölygött. Nagyon hangulatos volt. Szépen körbejártuk a helyet azalatt a másfél óra alatt, míg a Cheesecake factory-ból nem üzentek, hogy végre kész az asztalunk. Stílusosan megvacsoráztunk a lányokkal, aztán visszatértünk a hotelba, hogy erőt gyűjtsünk másnap reggelre, amikor is a Hollywood Boulevard-ot szerettük volna feltérképezni.

 

 Folytatás következik…