Az a bizonyos üzenet

Nem tűntem ám el, kedves olvasóim, csak elég eseménytelen volt az elmúlt két hét, már ami az au-pair programot illeti. Azonban most örömmel jelenthetem, hogy nem kell tovább várni, ugyanis megérkezett az a bizonyos e-mail, hogy az Au-pair in America nagyra becsült tagja lettem, és várhatom a családok jelentkezését! :)

Ennek előzménye és persze feltétele az volt, hogy átmentem az államvizsgán, méghozzá egy szép négyessel. Most már hivatalosan is óvónéni vagyok, de azért ti szólítsatok továbbra is Évinek. :))
Utána még volt egy kis izgalom, mert nem voltam benne biztos, hogy elfogadják-e a sikeres államvizsgáról az igazolást, vagy csak a július közepén kézhez kapott diplomát. De erre az égető kérdésre is választ kaptam, amikor ma délután megnéztem a leveleimet.

Nagyon örülök, hogy végre ez a nap is eljött... na és persze izgulok, hisz bármelyik pillanatban jelentkezhet valaki. De azért öt gyerekesek kíméljenek! Hihi :)

A következő bejegyzésben már az engem ostromló családokról írok majd ;)

Türelem USA-t terem

Reméltem, hogy mostanra már azzal a hírrel jelentkezhetek, hogy bekerültem a programba, és három percenként nézegetem az email postafiókomat, mikor jelentkezik az első család. Sajnos el kell keserítsek mindenkit, erre még egy kicsit várni kell.

Tegnap hívott az ügynökségtől Eszter, hogy a londoni iroda nem aktivál addig a rendszerben, míg meg nem szereztem a diplomát, ami ugye az én esetemben az extraordinaire minősítéshez szükséges. Eddig úgy volt, hogy később is csatolhatom, addig meg elindulhat a családkeresés... hát, úgy tűnik meggondolták magukat. Végülis nem olyan nagy katasztrófa, mert jövő kedden már államvizsgázom, utána meg elvileg már kaphatok hivatalos papírt arról, hogy diplomás vagyok. De nagyon remélem az már elég lesz az APIA-nak, mert nincs kedvem a családkereséssel július közepéig várni (ugyanis akkor van a diplomaosztó).

Gondoltam veletek is közlöm ezt a "csodás" hírt, és mivel többen kérdeztétek már, hogy mégis hova szeretnék menni az USA-n belül, ezért ebben a bejegyzésben most erre is válaszolok.

A válasz: Nem tudom. :)
Viccet félretéve, az én fejemben nem lebeg egy konkrét város neve, amiért képes lennék akár hatvan családot is elutasítani - beleértve a szimpatikusokat is -, és akár fél-egy évet is várni arra a bizonyosra. De az sem igaz, hogy nekem teljesen mindegy hova megyek, csak jó legyen a család. Felhívhat engem akármilyen aranyos család, űber cuki gyerekekkel, ha Lyons, Kansas-ban laknak, akkor át sem gondolom a dolgot. Hol van Lyons, Kansas? Na látod, pontosan erről beszélek... Nincs azzal baj, ha valaki egy nyugis helyen lakik, de ha már szedem a sátorfámat, itt hagyom a családomat, barátaimat, megszokott kis életemet, akkor már nem szeretnék a semmi közepén élni és au-pairkedni egy évig. Szivesen laknék egy barátságos kisvárosban, ahonnan 1-2 óra alatt könnyen eljuthatok NYC-be, hogy hétvégenként véletlenül se unatkozzak. De nyitott vagyok még Miami környékére is, Washington DC. vonzáskörzete is szóba jöhet. A nyugati part annyira nem hoz lázba jelenleg, de ha egy számomra nagyon ideális család hívna Kalifornia államból, azért biztos nem hagynám ki az interjút.
De tény, hogy elsősorban a family alapján kell dönteni, mert dolgozhat az ember az Egyesült Államok bármelyik csodálatos metropoliszától egy karnyújtásnyira, nem fogja jól érezni magát, ha a host family nem szereti és nem becsüli meg. Ami pedig a gyerekeket illeti: legszivesebben 2 év alatti bébikre vigyáznék, de majd meglátjuk hogy alakul...

Most zárom soraimat. Szurkoljatok, hogy minél hamarabb elinduljon a családkeresés, na meg hogy sikerüljön az államvizsga. :)