A vízumigénylés titkai

Miután kicsit sikerült kipihenni a floridai kiruccanás izgalmait, eljött az ideje hogy intézni kezdjem a szeptemberi kiutazáshoz szükséges vízumot.

Ennek első lépése nem más, mint egy űrlap kitöltése a nagykövetség honlapján. Kicsit naív voltam, ugyanis azt hittem, hogy egy-két kérdés megválaszolása után már mehetek is a dolgomra. Hát, sejthetitek hogy nem így történt... Fél óráig kotlottam a gép előtt, miközben hatszor rákérdeztek, hogy biztos nem szándékozom embert csempészni, nem készülök terrortámadásra, sőt semmilyen terrorszervezetet nem támogatok anyagilag. Sejthetitek mennyire kellett gondolkodnom, hogy mit válaszoljak... :-) Én értem, hogy meg akarnak győződni ezekről, na de el tudjátok képzelni, hogy valaki ezeknél igent jelöl? :D
Miután rendesen lefáradtam az eszméletlen értelmes kérdéseiktől, jöhetett a nyomtatás, és hívhattam a követséget.

Jó néhány helyen olvastam már, hogy az időpontkérésnél húzzák az időt, hogy a 400 FT+áfás percdíjból minél több ketyegjen. Ezért aztán felvérteztem magam, és az összes szükséges papírt magam elé készítettem, hogy ne tudjanak kifogni rajtam. Ugyebár tiszta sor, hogy az útlevél számot honnan kell leolvasni, meg a vízumkérő űrlapom sorszáma is 18-as betűmérettel világít, na de amikor megkérdezi a kedves hölgy, hogy a SEVIS díj mikori dátummal lett befizetve, akkor aztán tényleg fél percig kutat az ember a szemével mire az ügynökség által kiküldött papíron megtalálja a bolhaméretű számokat. Megkérdeztem az ügyintézőtől, hogy milyen dokumentumokat kell vinnem az interjúra. Persze nagyon kedvesen és irtó lassan elsorolta őket, és véletlenül sem említette volna hogy 24 órán belül kapni fogok egy emailt, amiben ez mind le van írva. Lényeg a lényeg, hogy másfél hétre kaptam időpontot, és közel 3ezer forinttal támogattam azon a gyönyörű nyári napon a nagykövetség munkáját. :D

Az interjúra múlt csütörtökön került sor. Sikeresen megtaláltam az orbitálisan nagy épületet a Szabadság tér közepén, és izgatottan vártam, hogy meginduljon a várakozók sora, miközben kedves au-pair barátném, Csenge is megérkezett, akivel már hetek óta vad levelezésben vagyunk. :-) Együtt éltük meg a családkeresési procedúrát, és mivel neki is sikerült pár hete match-elnie egy családdal, így a vízum interjú csodás pillanatait is közösen élhettük meg.
Tehát szépen egyesével beengedtek mindenkit a kapun, és miután tisztáztam a kissé kómás fejű pasassal, hogy én Éva vagyok, és nem Réka, engem is átvizsgáltak és már mehettem is sorszámot húzni. Viszonylag gyorsan lement az egész, 70 perc múlva már kint is voltam az épületből. Az első ablaknál megmutattam az összes dokumentumot, amit vinni kellett, levették az ujjlenyomatomat, a második ablaknál meg a konzullal beszélgettem. Már ha egyáltalán 3 kérdés-3 válasz beszélgetésnek nevezhető. Megkérdezte miért megyek Amerikába, hol tanultam eddig, és hogy magyar-e a fogadócsaládom. Hát ennyi volt.
Mivel a futárszolgálat megszűnt, így nekem kellett visszamenni hétfőn a kész vízumért. Csodaszépen be van ragasztva az útlevelembe, szóval most már zöld az utam az USA felé. :-)

Már nincs teljes 4 hetem az indulásig, szóval most már kezd emelkedni a pulzusom...