Los Angeles-i különkiadás - Befejező rész

Bizony nem túl nagy kedvvel ébredtem fel a szombati napon, mert az bizony csodálatos vakációm utolsó napját jelentette. Küldtem egy sms-t Jill-nek, hogy akkor mit tervezett mára, megyünk-e a Hollywood felirathoz, vagy tervezzünk mást. Ebből lett egy kis konfliktus, mert kb. azt hitte, hogy én taxinak nézem és ide-oda rendelgetem. Szó sem volt ilyenről, mindössze tudni szerettem volna, hogy tervez-e velünk lenni szombaton, és ha igen mikorra tervezi az érkezését. Miután rendeztük a feszültséget, mondta, hogy 11re a hotelnál lesz.
Én meg addig finoman érdeklődtem az útitársamnál, hogy mégis ő mit szeretne majd délután csinálni. Nem nagyon volt terve, ami meg az én javaslatom volt, arra meg nem szeretett volna pénzt kiadni. Így aztán kinéztem magamnak egy 2 órás, kis buszos Beverly Hills és sztárok otthonai túrát.

Közben német barátnőnk is megjelent, és elindultunk a Hollywood sign felé. Elég kanyargós egy utunk volt, ahogy a domboldalon, szűk utcákon, szép „kis” házak között autókáztunk… de végül csak odaértünk. Nem igazán tudok erről többet mesélni, mert egyszerűen csak fantasztikus érzés volt, hogy igen, itt vagyok, és tényleg fotózkodhatok a Hollywood felirattal. Így aztán ezt is tettük egy jó ideig. Majd visszahuppantunk a kocsiba, és visszaindultunk a Hollywood Boulevard-hoz, mert a lányok úgy döntöttek, hogy még egyszer szétnéznek ott, én meg ott terveztem jelentkezni a túrára.

Megkerestem az általam már a hotelben kiválasztott céget (Starline tours, mert ez itt a reklám helye), és szépen elmondtam nekik, hogy melyik túrára szeretnék jelentkezni. Beszóltak a központnak, hogy megkérdezzék, hol van hely még, erre közölték, hogy megfelel-e nekem ha fél óra múlva indulunk. Megfelel-e? Mi az hogy, tökéletes! És akkor azt el ne felejtsem még említeni, hogy kaptam a jegyemhez egy ingyen belépőt a Madam Tussauds-ba.
Kicsit nézelődtem a környéken, aztán odasétáltam a megadott helyre és már indult is a buli. Háááát, egyszerűen nincs rá megfelelő szó, ami teljesen kifejezné, hogy mennyire jól éreztem magam a következő két órában. Megint kifogtam a legvagányabb, legviccesebb tour guide-ot, aki állandóan poénkodott, nyomta mindig a helyszínhez, témához megfelelő zenét, rappelt, beszélgetett, énekeltetett minket, és még sorolhatnám. Annyi mindent láttam, hogy fel sem tudnám sorolni. Átautóztunk Beverly Hills-en, bámultuk a boltokat, kocsikat a Rodeo Drive-on (Óóóó, te jóóó ég, még egy Bugattit is láttam. Annak aki nem tudná: 1 millió dollárba kerül az a kocsi. ), bámészkodtunk a sztárok házai előtt, elmentünk egy kilátóhoz, ahol jól lehetett látni a Hollywood feliratot.

Olyan házakat láttam, hogy nem hittem a szememnek. Jó, igen, látjuk néha ezeket a tévében, na de valójában szinte el sem hisszük az egészet. Na de amikor ott autókáztunk, hát tátva maradt a szám, az tuti. Ha jól emlékszem, akkor a legnagyobb háznak, amit láttunk, 124 szobája volt.
Azért a legtöbb kaszárnyából alig lehetett látni valamit, hisz a sztárok szeretik elrejteni magukat és a nyolcszáz szobás viskóikat a sövény mögé, de így is nagyon érdekes volt. Olyan vicces volt, mert a Playboy villánál egy picurka helyen meg van ritkulva a sövény, és beláttunk egy kicsit a kertbe. Nem ott olvasott egy szőke nyuszika a medence mellett? Számomra elég meglepő volt a szitu… ezek a lányok olvasni is tudnak?! :D :D A jó arc fekete túravezetőnk meg nem bekiáltott neki? Mondjuk nem ez volt az egyetlen eset. Ahogy ott kóricáltunk, kiordibált néha a kocsiból az ott kocogóknak, hogy „Sziasztok gazdagok!” ,”Héé, hát te nem egy Kardashian vagy véletlenül?” . Csak úgy dőltünk a nevetéstől. Nagyon értette a dolgát a srác, az kétségtelen.
Nem tudom, hogy az összes túravezető ilyen szórakoztató-e, de mindenképpen ajánlom ezt a programot, mert tényleg eszméletlen jó volt.

Miután vége lett a túrának, gyorsan beszaladtam a Madame Tussauds-ba és megcsodáltam a viaszfigurákat. Megtaláltam nagy kedvencemet, Simon Cowell-t is, jó szorosan hozzá is bújtam. Mondjuk az sem volt utolsó, amikor Dirty Dancing-eset játszhattam Patrick Swayze-vel. Jól elvoltam na, de fura volt kicsit megkérni tök random embereket állandóan, hogy fotózzanak. De mindenki tök kedves volt, szóval nem volt ciki, pózolhattam nyugodtan. :)  

A nap ezzel pedig még nem fejeződött be, mert ahogy visszaértem a hotelba, már indultunk is Santa Monica-ra. Sétálgattunk a hangulatos kis utcákon, aztán lementünk a pier-hez, hogy megcsodáljuk az óriáskereket, bámészkodjunk. A lányok felültek két izgis ride-ra, én ki akartam hagyni ezúttal a gyomorban repdeső pillangókat és a sikítást, én így csak néztem őket.
Este 10 körül visszaértünk a hotelba és szomorúan, de ugyanakkor izgalmas élményekkel telve hajtottunk álomra a fejünket.
Másnap reggel összepakoltam (a szobatársam csak későbbi géppel repült vissza), még elszaladtam egy jó kis kávéért a közelbe, aztán jött a sofőröm, akit előző nap rendeltem a recepción és indultam a reptérre.
Ahogy végig suhantam még egyszer a városon, csak az járt a fejemben, hogy mennyire klassz volt az elmúlt pár nap, és hogy mindenképpen visszatérek még ide.

Ami ezúttal kimaradt, de szerettem volna menni az Disneyland, és egy Lakers game. Nah majd legközelebb. Remélem egyszer a két tesómmal és sógornőmmel is ellátogathatok majd Hollywood-ba, úgy szeretném nekik megmutatni.

Azóta visszatértek a „szürke” hétköznapok, amik igaz hogy a világ legédesebb babáival, de akkor is kemény munkával telnek. Igyekszem hamarosan újabb bejegyzéssel előrukkolni, hogy megosszam veletek legújabb kalandjaimat.  Addig is pápá!