2013. augusztus 9., péntek

Egy kis Florida

Pár napja sikeresen hazaérkeztem a csodálatos nyaralásról, és talán most már van is bennem annyi erő, hogy összehozzak egy bejegyzést. :-)

Életem első igazán hosszú repülőútját valahogy átvészelve, 13 óra utazás után landoltunk tesómmal a Miami reptéren. Egy laza óra alatt minden ellenőrzésen át is estünk, és nagy kegyesen beengedtek minket az országba, mint büszke turistákat. Nagy izgatottságomat és örömömet csak az rontotta el, hogy a csomagfelvevő szalag mellett kénytelenek voltunk azzal szembesülni, hogy bizony a gyors átszállásnál bár mi elértük a gépet, a csomagjaink nem. Közölték velünk, hogy ha minden jól megy másnap este leszállítják majd a bőröndjeinket a szállodába. Ez egyébként meg is történt később... de tudni kell hogy egy gyors shoppingot muszáj volt művelni a megérkezés után két órával, ugyanis én ott álltam az extrán párás, 36 fokos Miami közepén hosszú farmerban. Másnapra meg már be volt tervezve egy egész napos városnézés.

Első nap tehát felültünk a 'Big Bus Tours' nevezetű cég nyitott tetejű járgányára, és végig mentünk a part mellett, illetve a belvárosi megállókon is. Igaz, hogy olyan eszméletlen forróság volt, hogy szinte féltettük az egészségünket, de ennek ellenére élveztük minden percét és tátott szájjal bámultuk a várost. Kaptunk egy kis esőt is a nyakunkba, de az szinte megváltásként jött, még örültünk is neki.
Na de a Star Islands felé tartó másfél órás hajótúra sem maradhatott el, ami nekem talán a nap fénypontja lett. Eszméletlen jó arc volt a pasi, aki a túrát vezette. Angolul és spanyolul is hadarta, hogy melyik villa melyik sztár tulajdona, miközben Usher, Pitbull és a többi fenegyerek ritmusára bólogatott a fejével, olykor a fenekével is. Jah, és mindezt tengerész ingben!!! De asszem ezt csak a lányok érthetik.... :D
Ha még ez nem lett volna elég (és mi úgy ítéltük meg, hogy márpedig nem :-) ), délután megjutalmaztuk magunkat egy finom ebéddel az Ocean Drive-on, és akkora koktélt ittunk, amekkorát még életemben nem láttam.

 
Másnap reggel már 9kor Miami Beach homokjában fetrengtünk, és nagy mosollyal az arcomon meg is mártóztam az óceánban. 
 
 
Dél körül elbúcsúztunk Miami-tól, és elindultunk kocsival Tampa felé. A nyaralásunk hátralevő részét azon a környéken töltöttük, hogy tesóm tudjon jókat golfozni, meg hogy be tudjunk menni onnan Orlando-ba is.

Innentől kezdve nehéz lenne lebontani napokra a programjainkat, mert elég sok élmény ért és már nem nagyon tudom naphoz kötni őket, de ami eszembe jut azt leírom, és kaptok még pár képet is. :-)

Először is a golf. Hát, én soha nem próbáltam még, és féltem is hogy majd szétunom az agyamat, amikor elkisérem játszani a bátyámat. De olyan kellemes csalódás ért. Még élveztem is a dolgot! Gyönyörűek a golfpályák, tele vannak tavacskákkal, abban néha aligátort is lehet látni, a golfkocsi mellett a fákon szaladgálnak a cuki mókusok, de zsákszámra (!!!) és még barnul is az ember. Szóval az esetek többségében, mint tesóm játékának legnagyobb szurkolója és rajongója, ültem a golfkocsiban, sűrűn vezettem is azt, élveztem a napsütést és a meseszép tájat.

Két délután lementünk a közeli clubház medencéjéhez, és a tőlünk fél órára található Sarasota Key Beach nevezetű tengerpart napozóinak is megmutattuk magunkat.


Az első Orlando-i kiruccanásunk a Seaworld-be vezetett. Alig vártam, hogy láthassam a gyönyörű delfineket. Négy show-ra is beültünk, ebből három nagyon jó volt, egy pedig kicsit unalmas. A felnőtteknek annyira nem volt szórakoztató, ahogy két fóka a kalózoknak segítve egy kincses térképet keresgél egy hajón.
Na de a többi nagyon klassz volt! Én még soha nem voltam semmilyen delfin show-n, szóval én különösen élveztem ezeket.
Bátyám invitálására pedig nagy lazasággal felültem a Manta nevezetű hullámvasútra, ahol 47 másodpercem volt arra, hogy megtanítsam az amcsiknak, hogy egy magyar lány márpedig így sikít, ha a föld felé lógatják, miközben 100-105 km/órás sebességgel száguld vele valami ég és föld között. Azt hiszem sikerült a fejükbe vésni a dolgot, mert ahogy megállt a hullámvasút, a mellettünk ülő férfi elég rendesen nézelődött az irányomban, hogy mégis ki volt az, aki félelmében mindenkit túlüvöltött. Büszkén vállalom a dolgot, én voltam! :D De keressetek rá nyugodtan youtube-on a hullámvasútra, vagy inkább üljetek fel rá, és csak utána itélkezzetek. :-)


 
Legközelebb két nap múlva kocsikáztunk el Orlando-ba, amikor is a Universal Studios-ba és az Islands of Adventure-be látogattunk. A 'Despicable Me' ride-ot senki ne hagyja ki, a 'Rock it'-ot viszont mindenki kerülje el! :D Voltam olyan hülye, hogy felültem egy másfél percig tartó hullámvasútra, ahol csak a derekamnál voltam bekötve, és úgy indul a dolog, hogy 90 fokban felhúz jó magasra, aztán meg zuhanááááás, és persze sikítáááááásss! Nagyon nem tetszett... Igaz, hogy a Manta is kegyetlen durva, de ott legalább mindenem be volt csatolva. Na de itt nem éreztem magam biztonságban. A Transformers-re ültünk még be itt, ami izgis volt, de én nem rajongok ezekért a furin kinéző robotokért. :D De attól még jó volt.
Na és kivel találkoztam, ölelkeztem?! Azt hiszem a kép magáért beszél :D
 
 
A legnagyobb élmény a Harry Potter rész volt az Islands of Adventure-be, ahol egyedül a töménytelen mennyiségű ember és a "Butterbeer" íze volt elviselhetetlen. Na dehát ki tudhatta előre? Képzeljétek el, ahogy egy gagyibb kólaszerű valamit összeöntenek ilyen habos cukros valamivel. Blöáááá... A három deci csodakészítmény egyharmadát tudtuk meginni ketten, de legalább lett egy habos szájú fotóm. :-)
A falu, meg a kastély része nagyon profin megvan csinálva, és hála a 3D-s ride-nak, én is küzdhettem dementorokkal, játszottam quidditch-t, és éreztem a sárkány tüzet okádó forró leheletét. Kötelező mindenkinek kivárnia azt a gyenge 2 órás sort és átélni ezt, mert azért valljuk be, hogy nem minden nap repkedünk seprűn és nyerjük meg a Griffendélnek a kupát. Hát nincs mit tenni, ilyenek vagyunk mi, sárvérű muglik. :-)


Miután kipihentük egy lazább nappal a Universal-t, és a 'Rock it' után újra beállt a pulzusunk a normál tartományba, egy pénteki napon Tampa-ba utaztunk, hogy meglátogassuk a Busch Gardens-ben élő állatokat. Még zsiráfot, meg kengurut is etettünk, simogattunk! Sejthetitek, hogy az sem volt egy unalmas nap. :-)

Természetesen egyik nap az első kötelező vizitemet is megtettem a Victoria's Secret-ben, American Eagle-ben, Forever 21-ban. Szegény tesóm.... :D

Meg kell hogy mondjam, hogy elég gyorsan eltelt azért a két hét. Dehát így van ez, ha az ember jól érzi magát! :-)


Ez volt a legelső USA-s élményem, és hát tényleg az várt kint, amit már sok helyen olvastam: nagy kocsik, nagy emberek. :-) De van egy olyan érzésem, hogy szeretni fogok majd kint élni. Tényleg mindenki sokkal lazább, beszélgetnek az emberek, és kit érdekel hogy felületesen cseveg veled valaki egy étteremben 2 percig, de legalább volt hozzád egy pár kedves szava, nem?

Most már két napja itthon vagyok és úgy érzem, hogy talán kezd tűrhetőbb lenni a jetlag, és már nem vagyok annyira fáradt.

Hétfőhöz 6 hétre kelek újból útra, addig meg azért még sok a dolog, intéznivaló. De majd jelentkezem... :-)

2 megjegyzés:

Bogi írta...

Eseménydús nyaralás volt! Élvezd az otthon töltött perceket! Gratula a diplomához! :)

Évi írta...

Valóban az volt! :)
Köszönöm szépen!