2013. június 5., szerda

Türelem USA-t terem

Reméltem, hogy mostanra már azzal a hírrel jelentkezhetek, hogy bekerültem a programba, és három percenként nézegetem az email postafiókomat, mikor jelentkezik az első család. Sajnos el kell keserítsek mindenkit, erre még egy kicsit várni kell.

Tegnap hívott az ügynökségtől Eszter, hogy a londoni iroda nem aktivál addig a rendszerben, míg meg nem szereztem a diplomát, ami ugye az én esetemben az extraordinaire minősítéshez szükséges. Eddig úgy volt, hogy később is csatolhatom, addig meg elindulhat a családkeresés... hát, úgy tűnik meggondolták magukat. Végülis nem olyan nagy katasztrófa, mert jövő kedden már államvizsgázom, utána meg elvileg már kaphatok hivatalos papírt arról, hogy diplomás vagyok. De nagyon remélem az már elég lesz az APIA-nak, mert nincs kedvem a családkereséssel július közepéig várni (ugyanis akkor van a diplomaosztó).

Gondoltam veletek is közlöm ezt a "csodás" hírt, és mivel többen kérdeztétek már, hogy mégis hova szeretnék menni az USA-n belül, ezért ebben a bejegyzésben most erre is válaszolok.

A válasz: Nem tudom. :)
Viccet félretéve, az én fejemben nem lebeg egy konkrét város neve, amiért képes lennék akár hatvan családot is elutasítani - beleértve a szimpatikusokat is -, és akár fél-egy évet is várni arra a bizonyosra. De az sem igaz, hogy nekem teljesen mindegy hova megyek, csak jó legyen a család. Felhívhat engem akármilyen aranyos család, űber cuki gyerekekkel, ha Lyons, Kansas-ban laknak, akkor át sem gondolom a dolgot. Hol van Lyons, Kansas? Na látod, pontosan erről beszélek... Nincs azzal baj, ha valaki egy nyugis helyen lakik, de ha már szedem a sátorfámat, itt hagyom a családomat, barátaimat, megszokott kis életemet, akkor már nem szeretnék a semmi közepén élni és au-pairkedni egy évig. Szivesen laknék egy barátságos kisvárosban, ahonnan 1-2 óra alatt könnyen eljuthatok NYC-be, hogy hétvégenként véletlenül se unatkozzak. De nyitott vagyok még Miami környékére is, Washington DC. vonzáskörzete is szóba jöhet. A nyugati part annyira nem hoz lázba jelenleg, de ha egy számomra nagyon ideális család hívna Kalifornia államból, azért biztos nem hagynám ki az interjút.
De tény, hogy elsősorban a family alapján kell dönteni, mert dolgozhat az ember az Egyesült Államok bármelyik csodálatos metropoliszától egy karnyújtásnyira, nem fogja jól érezni magát, ha a host family nem szereti és nem becsüli meg. Ami pedig a gyerekeket illeti: legszivesebben 2 év alatti bébikre vigyáznék, de majd meglátjuk hogy alakul...

Most zárom soraimat. Szurkoljatok, hogy minél hamarabb elinduljon a családkeresés, na meg hogy sikerüljön az államvizsga. :)

3 megjegyzés:

Rami írta...

Szia!
Örülök, hogy rátaláltam a blogodra. :)
Én is Au Pair leszek Amerikában, augusztusban utazom! Remélem Neked is összejön, és sok szerencsét előre is az államvizsgához,meg a családkereséshez! :)
Én is írok blogot, ha van kedved nézz át hozzám: www.ramcsey.blogspot.hu Én már hozzáadtalak a kedvenc blogjaimhoz ;)
Rami

Évi írta...

Szia Rami!
Örülök, hogy "beköszöntél", és köszönöm a kedves szavakat! :)
Már én is az olvasótáborodhoz tartozom.
Gratulálok a családodhoz! Remélhetőleg gyorsan sikerül nekem is a családkeresés, és indulok utánad szeptemberben valamikor. Jó kis helyen fogsz lakni, az is lehet nem is leszek majd messze tőled ;)
Üdv,
Évi

Unknown írta...

Szia Évi! Nagyon tetszik a blogod, sok sikert a továbbiakhoz is!:) Én még most állok az interjú előtt, de ha gondolod megismerkedhetnénk, mert még az is lehet, hogy nem messze kerülünk egymástól. Ha van kedved írj: dyna.harcsa@gmail.com

Előre is köszi:

Dyna(: