Los Angeles-i különkiadás - 2. rész

Csütörtökön reggel fél 8kor szólt a vekker, és elkezdtünk készülődni. Lementünk a recepcióra is még indulás előtt, hogy megnézzük mit adnak reggelire. Volt friss gofri, csomagolt muffin, narancslé, kávé. Igaz a kávét minden egyes reggel kihagytam, ugyanis ki nem állhatom azt a vizes löttyöt, amit sok helyen itt házilag készítenek, de az a pár falat kaja pont jó volt arra, hogy nem kellett minden egyes reggelt a Starbucksban (vagy épp másik helyen) kezdeni.

Ó, itt megjegyezném, hogy minden nap gyönyörű időnk volt. Már reggel 8 körül 15 fok volt, napközben meg felmelegedett egészen 23-25-ig is, és mindez januárban! :-) Jó, hozzá kell tenni, hogy este azért alaposan lehűlt, így a vékony bőrkabátban kicsit vacogtunk, de azért nem volt vészes az sem.

Szóval szépen a kis ügyes google maps segítségével elsétáltunk a Hollywood Boulevard-ra és elkezdtük csodálni a több száz csillagot a Walk of fame-en. Tipp utazóknak: Eszméletlen jó amikor a sok embertől szinte pezseg a hely, de ha ti is szép nyugodtan el akarjátok lassú séta mellett olvasni a sztárok neveit, meg fotózkodni egy-kettőnél, akkor tessék reggel odamenni. Fél 9 és 10 óra között szinte senki nem volt ott, utána viszont elárasztják a turisták és nemhogy egy képet nem tudsz készíteni a kedvenc csillagoddal, de még örülhetsz, ha nem löknek fel.

Megálltam az én szeretett Clark Gable-om csillaga mellett, aki Rhett Butler-ként az Elfújta a szélből örökre belopta magát a szívembe… és bizony ez a szerelem már 8 éve tart és soha nem ér véget. Muhaha :-)
Egy kis érdekesség: Michael Jackson-nak három csillaga is volt. De szerintem Frank Sinatra-ból is kettőt láttam. Erre tudtommal az a magyarázat, hogy több (asszem öt) kategóriában lehet csillagot kapni.

Odamentünk nyitásra a Hollywood Wax Museum-hoz, amit útitársam szeretett volna elsősorban látni, és nemhogy sorbaállás nélkül megvettük a jegyet, de az első negyed órában rajtunk kívül 5 ember kóricált a múzeumban. Szóval most megismételném magamat: érdemes még nyaraláskor is korán kelni. ;) A legtöbb viaszbábú nagyon jól nézett ki, és döbbenetes, hogy tényleg ugyanúgy néztek ki, mint akit ábrázolni akartak. Azt hiszem talán két-három nagyon béna volt: Elvis, Julia Roberts, meg még valaki, aki nem tetszett… 5 évvel ezelőtt voltam már a londoni Madame Tussauds-ban, de az nem adott akkora élményt, mint ez.

Ott úgy emlékszem, hogy a legtöbb bábú csak úgy ácsorgott egymástól pár méterre, de itt bizony le lehetett ülni Forrest mellé a padra, miközben várta a buszt, és széttárt karokkal lehetett a Titanicon ”repülni” Leonardo-val. Óóó, vicces volt, mert pont amikor Leonardo-val pózoltam a fényképezőnek, bejött egy pár abba a terembe, és amikor elkészült a kép, én meg megmozdultam, a csaj hangosan felsikított. Jót nevettünk, miközben szabadkozott, hogy nagyon sajnálja, csak meglepődött, hogy én bizony igazi vagyok. :-) Nemtom mért volt annyira zavarban, jártunk már mind így, nem? Kértem én már bocsánatot a tükörképemtől, hogy majdnem nekimentem. :D :D Na de talán majd egyszer rólam is formáznak egy viaszfigurát, ha nagyon befut a blogom. Haha :D

Miután kijöttünk már igencsak dél felé járt, de még ebéd előtt rácsodálkoztunk a Chinese Theatre-re, a Dolby Theatre-re, meg a nagy tömegre. Fotózkodtam Michael Jackson-nal is, szóval nem semmi egy délelőtt volt ez!

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy kis saláta elfogyasztása után visszafordultunk, és immár önjáróan (google maps nélkül) visszamentünk a hotelba egy 2 órára pihizni. Nézegettük a képeket, amiket délelőtt készítettünk, szundikáltunk is egy kicsit, és vártuk német barátosnémat, hogy jöjjön értünk kocsival és elautózzunk Venice Beach-re, hogy ott nézzük meg a naplementét.
Egy kis késésnek és a nagy dugónak köszönhetően épp hogy odaértünk, de végül csak láttuk ahogy a napocska elmegy aludni. Gyönyörű volt! Kicsit néztük még a gördeszkázós srácokat, sétáltunk, benéztünk egy-két souvenir boltba, aztán pedig megpihentünk és megvacsoráztunk kedves los angeles-i vendéglátónknál, kellemes beszélgetés és zenehallgatás mellett.

Azt hiszem pénteken keltünk talán legkorábban, 7 óra körül. Ugyanis Jill (feladtam már a neve kerülgetését, személyiségi jogok ide vagy oda :D ) negyed 9re ígérte magát, hogy jön a hotelhoz és indulunk együtt a Universal Studios-ba. Pontosan meg is érkezett és rekord idő, 15 perc alatt oda is értünk a Universal-ba. Örülök, hogy ebben az időszakban látogattam el, mert még fent voltak a karácsonyi dekorációk… mondjuk január 3-án elég érdekes feelinget adott a karácsonyi zenék hallgatása, miután már rég vége az egésznek, na de attól még ez engem nem zavart. Ahogy átléptük a bejáratot, szinte rögtön megpillantottuk a Grincs-et, aki ide-oda szaladgálva mutogatta magát a látogatóknak, motiválva őket a közös fényképezkedésre. Minket sem kellett nagyon győzködni, beálltunk az akkor még 8 emberből álló sorba és vártuk a találkozást. Olyan jó fejek meg viccesek voltak a karakterek, meg kb. az összes ott dolgozó ember, úgy bírom az itteni lazaságot.

Ahogy elkészült a kép, már vágtattunk is lefelé, hogy ne kelljen sorban állni a studio tour-hoz. Nem is kellett, még egy percet sem várni. Felültünk a kis kocsira, és 5 percen belül már indultunk is. Három óra múlva ugyanerre a programra 2-2 és fél órát kellett várni. (Ööö… szükséges még egyszer mondanom, hogy ne sajnáljatok korán kelni?! :-) )
Irtó szórakoztató volt az egész, egy jó háromnegyed óráig tartott. Láttuk, hogy varázsolnak esőt meg áradást a képernyőre, beszakadt ránk a metró, sikítottunk ahogy King Kong a dinoszauruszokkal harcolt, ugrált a kocsinkon (különösen élveztem, mert nagyon szeretem azt a filmet), megtámadott minket a cápa, láttam a Született feleségekből jól ismert Lila Akácköz házait, és még sorolhatnám. Melegen ajánlom mindenkinek, mert nagy élmény volt… na meg az orlando-i Universal-ban ilyen nincs.

Felültünk utána a Múmia hullámvasútra. Háááát, a lányok élvezték, de én úgy sikítottam megint, ahogy a torkomon kifért, miközben remegett a lábam. Jóóóól van na, nem tehetek róla… egyszerűen ezeket nem nekem találták ki. De azért felültem rá! Na ki büszke rám? :-)

A következő a Jurassic Park volt, ami nagyon kis langyi, aranyos ride volt, a legutolsó részt leszámítva: a vízbe zuhanást. Nem baj, végülis rég hallott már Los Angeles engem sikítani… De ahogy a vízbe érkeztünk nagyon derült már a fejem, tapsoltunk meg minden, szóval élveztem.

Nem hagytuk ki a Transformers 3D élményt sem, bár én ezt augusztusban már végig ültem Orlando-ban. Teljesen ugyanaz volt, de én ezeket sokkal jobban szeretem, mert ezeken nem félek. A német lányunk meg pont ettől kap kis hányingert, ki érti ezt?

Még járkáltunk egy pár órát a Parkban, fotózkodtunk ilyen-olyan karakterekkel, illetve beültünk az úgynevezett „Waterworld show”-ra. Nem fogom leírni, hogy mi is történt ott, nem akarok minden poént lelőni azok előtt, akik később terveznek menni, de maradjunk annyiban, hogy akkor se üljetek a „soaked zone” feliratú padokra, ha a német barátnőd megesküszik rá, hogy csak egy icipici víz fog érni… Sejthetitek mi történt. A farmerom 30 százaléka tiszta víz lett, a hajam is örült volna egy hajszárítónak. Jill meg ott vihogott mellettem, hogy ez milyen vicces… Jól van, nem vertem azért meg, én is voltam komolytalan 20 éves valamikor. :D Miután megszáradtam a napon negyed óra alatt, ettünk egy kis frozen yogurt-ot, bementünk egy-két boltba szétnézni, aztán be is esteledett és irtó fáradtan beestünk a hotelszobánkba.

Folytatatás következik... (Nem igérem holnapra, de igyekszem. :-) )