Vakáció utáni hétköznapok

Úgy érzem épp ideje életjelet adnom magamról, mert Los Angeles óta eléggé elhanyagoltam a blogomat és persze kedves látogatóimat. Nem csak időm és energiám nem engedte az irkálást, de tény, hogy a mindennapok nem annyira izgalmasak, mint a vakáció. Na de hát sajnos az élet nem állhat állandó nyaralásból, igaz-e? Na de hagyjuk ezeket az életbölcsességeket, hihi. :)

A vakációt követő héten elkezdődött a sulim. Szombat délelőttönként fél 10-től negyed 2-ig aranyozza be a hétvégémet. Hát képzelhetitek, hogy általában milyen nagy kedvem van a heti 45 óra meló után még 4 órát a padban ülni. Csecsemő és kisgyermek fejlődést tanulok 4 kreditért. De csak március végéig kell kitartanom, ugyanis akkor lesz vége a dalnak. Elég jófej a tanárnőnk, interaktív része is van az órának, így aztán van lehetőség megcsillogtatni a tudásunkat, hihi. A 19 évestől a 65 évesig minden korosztály képviselteti magát az órán, az indiai származásútól a japánon át az amerikai-ig. Jó pár dologról már tanultam az ELTE-n, de ugye mi a 3-6 éves korosztályra koncentráltunk, itt meg születéstől 3 éves korig tanulmányozzuk a gyerekek fejlődését. A jegyért meg a 4 kreditért alaposan meg kell küzdeni. Van négy beadandó, két teszt, és egy csoportos prezentáció is. Jól beválasztottam ezt a kurzust, mi? Minden esetre egy beadandón már túl vagyok, amire maximum pontszámot kaptam. Az első tesztet meg most szombaton írtuk meg, ami nem volt nagyon nehéz, mert elolvastam a fejezeteket a könyvünkben, meg az órán is figyelek, mindent megértek, így aztán annyira nem is kellett megfeszülve készülnöm előtte nap. Na de ne kiabáljuk el, majd várjuk ki azokat a pontszámokat. Nagyon nincs kedvem a maradék beadandókhoz, a prezentációról meg már nem is beszélve… Nem az anyanyelvemen beszélni a csecsemők finommotorikai fejlődéséről 40 ember előtt nem éppen  a legnagyobb vágyam. Ó, és el ne felejtsem, hogy az egész kisgyermek gondozás elmélete, amit tanulunk kitől származik? Hát nem Gerber Magdától? Bizony ám... Amerikában tanulom azt, hogy egy magyar pedagógus mit hozott el Budapestről és honosított meg itt. Hááát, igen, mi magyarok tudunk valamit... és bizony mindenhol ott vagyunk!

A suli kezdete rám kényszerítette a kocsi használatot is. De milyen jó! Remegve tettem meg az első két utamat az autópályán, de most már egyre többet vezetgetek. Kondiba elviszem a kocsit esténként, au-pair találkozóra elvezetek, moziba, stb. Már kétszer is volt olyan hétvége, hogy két nap alatt 130 kilométert tettem meg a szép kis Prius-szal. Ami lehet hogy a legtöbb olvasómat nem igazán hatja meg, de ez nekem irtó nagy előrelépés. Én, aki szinte soha nem vezettem otthon a jogsi megszerzése után, és el nem tudtam képzelni, hogy valaha bemerek majd ülni egy kocsiba és vezetni egyedül. Szóval úgy látszik a kocsi használattal kapcsolatos félelmeimet sikerült legyőzni, és így már több helyre el tudok majd jutni, kirándulni, mint az előző pár hónapban.

A munka mostanában elég húzós. A babák nyűgösek, rengeteget vannak ébren és még annál is több figyelmet igényelnek. Így aztán néha alig várom a nap végét, hogy pihenhessek kicsit, vagy elmenjek a kondiba edzeni egy nagyot. A sulis feladataim meg pláne hozzátesznek a fáradtságomhoz, szóval néha kicsit stresszesre sikerednek a napjaim.

Február 4-én volt a születésnapom, amire már nagyon készült a host családom. Elvittek a Benihana-ba aznap este vacsorázni. Na ez az a hely, ahol körül ültök egy asztalt és a szakács előttetek készíti el, amit rendeltetek. De nem ám csak úgy szolídan, nagypapásan, hanem mint egy cirkuszi mutatványos dobálja a tojásokat, várat épít a hagymakarikákból, rizsből szerelmi vallomást formáz, és még sorolhatnám. Nagy show-t nyomott le nekünk, az tuti, és még a kaja is finom volt. Ott volt host anyuka két barátnője is, akiket én hívattam meg, ugyanis jóban vagyok velük. Nagyon izgatottan ünnepeltek engem és megleptek egy kis ajándékkal is, aminek nagyon örültem. Haza felé bömböltettük a zenét a szülőkkel, és hangosan énekeltünk. Még egy kis utcában is megálltunk, kiszálltunk a kocsiból és táncoltunk pár percig. Nah most nem nekem van a legkirályabb host családom? Amikor hazaértünk, meg itthon várt a finom sajttortám. Nyamm….
Szóval nagyon igyekeztek különlegessé tenni a szülinapomat, és tényleg aranyosak voltak, de valahogy egész nap olyan nyomott hangulatom volt, pityeregtem is. Nem nagyon van honvágyam, de ezen a napon valahogy nehezen viseltem, hogy távol vagyok a családomtól. Velük akartam volna lenni és együtt ünnepelni. De azért csak átvészeltem ezt is… Jah, és ha valakinek eszméletlen furdalná az oldalát a kíváncsiság, bizony a 24-et töltöttem be.
Most búcsúzom. Még biztos tudnék miről írni, de most kérlek elégedjetek meg ennyivel.

Los Angeles-i különkiadás - Befejező rész

Bizony nem túl nagy kedvvel ébredtem fel a szombati napon, mert az bizony csodálatos vakációm utolsó napját jelentette. Küldtem egy sms-t Jill-nek, hogy akkor mit tervezett mára, megyünk-e a Hollywood felirathoz, vagy tervezzünk mást. Ebből lett egy kis konfliktus, mert kb. azt hitte, hogy én taxinak nézem és ide-oda rendelgetem. Szó sem volt ilyenről, mindössze tudni szerettem volna, hogy tervez-e velünk lenni szombaton, és ha igen mikorra tervezi az érkezését. Miután rendeztük a feszültséget, mondta, hogy 11re a hotelnál lesz.
Én meg addig finoman érdeklődtem az útitársamnál, hogy mégis ő mit szeretne majd délután csinálni. Nem nagyon volt terve, ami meg az én javaslatom volt, arra meg nem szeretett volna pénzt kiadni. Így aztán kinéztem magamnak egy 2 órás, kis buszos Beverly Hills és sztárok otthonai túrát.

Közben német barátnőnk is megjelent, és elindultunk a Hollywood sign felé. Elég kanyargós egy utunk volt, ahogy a domboldalon, szűk utcákon, szép „kis” házak között autókáztunk… de végül csak odaértünk. Nem igazán tudok erről többet mesélni, mert egyszerűen csak fantasztikus érzés volt, hogy igen, itt vagyok, és tényleg fotózkodhatok a Hollywood felirattal. Így aztán ezt is tettük egy jó ideig. Majd visszahuppantunk a kocsiba, és visszaindultunk a Hollywood Boulevard-hoz, mert a lányok úgy döntöttek, hogy még egyszer szétnéznek ott, én meg ott terveztem jelentkezni a túrára.

Megkerestem az általam már a hotelben kiválasztott céget (Starline tours, mert ez itt a reklám helye), és szépen elmondtam nekik, hogy melyik túrára szeretnék jelentkezni. Beszóltak a központnak, hogy megkérdezzék, hol van hely még, erre közölték, hogy megfelel-e nekem ha fél óra múlva indulunk. Megfelel-e? Mi az hogy, tökéletes! És akkor azt el ne felejtsem még említeni, hogy kaptam a jegyemhez egy ingyen belépőt a Madam Tussauds-ba.
Kicsit nézelődtem a környéken, aztán odasétáltam a megadott helyre és már indult is a buli. Háááát, egyszerűen nincs rá megfelelő szó, ami teljesen kifejezné, hogy mennyire jól éreztem magam a következő két órában. Megint kifogtam a legvagányabb, legviccesebb tour guide-ot, aki állandóan poénkodott, nyomta mindig a helyszínhez, témához megfelelő zenét, rappelt, beszélgetett, énekeltetett minket, és még sorolhatnám. Annyi mindent láttam, hogy fel sem tudnám sorolni. Átautóztunk Beverly Hills-en, bámultuk a boltokat, kocsikat a Rodeo Drive-on (Óóóó, te jóóó ég, még egy Bugattit is láttam. Annak aki nem tudná: 1 millió dollárba kerül az a kocsi. ), bámészkodtunk a sztárok házai előtt, elmentünk egy kilátóhoz, ahol jól lehetett látni a Hollywood feliratot.

Olyan házakat láttam, hogy nem hittem a szememnek. Jó, igen, látjuk néha ezeket a tévében, na de valójában szinte el sem hisszük az egészet. Na de amikor ott autókáztunk, hát tátva maradt a szám, az tuti. Ha jól emlékszem, akkor a legnagyobb háznak, amit láttunk, 124 szobája volt.
Azért a legtöbb kaszárnyából alig lehetett látni valamit, hisz a sztárok szeretik elrejteni magukat és a nyolcszáz szobás viskóikat a sövény mögé, de így is nagyon érdekes volt. Olyan vicces volt, mert a Playboy villánál egy picurka helyen meg van ritkulva a sövény, és beláttunk egy kicsit a kertbe. Nem ott olvasott egy szőke nyuszika a medence mellett? Számomra elég meglepő volt a szitu… ezek a lányok olvasni is tudnak?! :D :D A jó arc fekete túravezetőnk meg nem bekiáltott neki? Mondjuk nem ez volt az egyetlen eset. Ahogy ott kóricáltunk, kiordibált néha a kocsiból az ott kocogóknak, hogy „Sziasztok gazdagok!” ,”Héé, hát te nem egy Kardashian vagy véletlenül?” . Csak úgy dőltünk a nevetéstől. Nagyon értette a dolgát a srác, az kétségtelen.
Nem tudom, hogy az összes túravezető ilyen szórakoztató-e, de mindenképpen ajánlom ezt a programot, mert tényleg eszméletlen jó volt.

Miután vége lett a túrának, gyorsan beszaladtam a Madame Tussauds-ba és megcsodáltam a viaszfigurákat. Megtaláltam nagy kedvencemet, Simon Cowell-t is, jó szorosan hozzá is bújtam. Mondjuk az sem volt utolsó, amikor Dirty Dancing-eset játszhattam Patrick Swayze-vel. Jól elvoltam na, de fura volt kicsit megkérni tök random embereket állandóan, hogy fotózzanak. De mindenki tök kedves volt, szóval nem volt ciki, pózolhattam nyugodtan. :)  

A nap ezzel pedig még nem fejeződött be, mert ahogy visszaértem a hotelba, már indultunk is Santa Monica-ra. Sétálgattunk a hangulatos kis utcákon, aztán lementünk a pier-hez, hogy megcsodáljuk az óriáskereket, bámészkodjunk. A lányok felültek két izgis ride-ra, én ki akartam hagyni ezúttal a gyomorban repdeső pillangókat és a sikítást, én így csak néztem őket.
Este 10 körül visszaértünk a hotelba és szomorúan, de ugyanakkor izgalmas élményekkel telve hajtottunk álomra a fejünket.
Másnap reggel összepakoltam (a szobatársam csak későbbi géppel repült vissza), még elszaladtam egy jó kis kávéért a közelbe, aztán jött a sofőröm, akit előző nap rendeltem a recepción és indultam a reptérre.
Ahogy végig suhantam még egyszer a városon, csak az járt a fejemben, hogy mennyire klassz volt az elmúlt pár nap, és hogy mindenképpen visszatérek még ide.

Ami ezúttal kimaradt, de szerettem volna menni az Disneyland, és egy Lakers game. Nah majd legközelebb. Remélem egyszer a két tesómmal és sógornőmmel is ellátogathatok majd Hollywood-ba, úgy szeretném nekik megmutatni.

Azóta visszatértek a „szürke” hétköznapok, amik igaz hogy a világ legédesebb babáival, de akkor is kemény munkával telnek. Igyekszem hamarosan újabb bejegyzéssel előrukkolni, hogy megosszam veletek legújabb kalandjaimat.  Addig is pápá!

Los Angeles-i különkiadás - 2. rész

Csütörtökön reggel fél 8kor szólt a vekker, és elkezdtünk készülődni. Lementünk a recepcióra is még indulás előtt, hogy megnézzük mit adnak reggelire. Volt friss gofri, csomagolt muffin, narancslé, kávé. Igaz a kávét minden egyes reggel kihagytam, ugyanis ki nem állhatom azt a vizes löttyöt, amit sok helyen itt házilag készítenek, de az a pár falat kaja pont jó volt arra, hogy nem kellett minden egyes reggelt a Starbucksban (vagy épp másik helyen) kezdeni.

Ó, itt megjegyezném, hogy minden nap gyönyörű időnk volt. Már reggel 8 körül 15 fok volt, napközben meg felmelegedett egészen 23-25-ig is, és mindez januárban! :-) Jó, hozzá kell tenni, hogy este azért alaposan lehűlt, így a vékony bőrkabátban kicsit vacogtunk, de azért nem volt vészes az sem.

Szóval szépen a kis ügyes google maps segítségével elsétáltunk a Hollywood Boulevard-ra és elkezdtük csodálni a több száz csillagot a Walk of fame-en. Tipp utazóknak: Eszméletlen jó amikor a sok embertől szinte pezseg a hely, de ha ti is szép nyugodtan el akarjátok lassú séta mellett olvasni a sztárok neveit, meg fotózkodni egy-kettőnél, akkor tessék reggel odamenni. Fél 9 és 10 óra között szinte senki nem volt ott, utána viszont elárasztják a turisták és nemhogy egy képet nem tudsz készíteni a kedvenc csillagoddal, de még örülhetsz, ha nem löknek fel.

Megálltam az én szeretett Clark Gable-om csillaga mellett, aki Rhett Butler-ként az Elfújta a szélből örökre belopta magát a szívembe… és bizony ez a szerelem már 8 éve tart és soha nem ér véget. Muhaha :-)
Egy kis érdekesség: Michael Jackson-nak három csillaga is volt. De szerintem Frank Sinatra-ból is kettőt láttam. Erre tudtommal az a magyarázat, hogy több (asszem öt) kategóriában lehet csillagot kapni.

Odamentünk nyitásra a Hollywood Wax Museum-hoz, amit útitársam szeretett volna elsősorban látni, és nemhogy sorbaállás nélkül megvettük a jegyet, de az első negyed órában rajtunk kívül 5 ember kóricált a múzeumban. Szóval most megismételném magamat: érdemes még nyaraláskor is korán kelni. ;) A legtöbb viaszbábú nagyon jól nézett ki, és döbbenetes, hogy tényleg ugyanúgy néztek ki, mint akit ábrázolni akartak. Azt hiszem talán két-három nagyon béna volt: Elvis, Julia Roberts, meg még valaki, aki nem tetszett… 5 évvel ezelőtt voltam már a londoni Madame Tussauds-ban, de az nem adott akkora élményt, mint ez.

Ott úgy emlékszem, hogy a legtöbb bábú csak úgy ácsorgott egymástól pár méterre, de itt bizony le lehetett ülni Forrest mellé a padra, miközben várta a buszt, és széttárt karokkal lehetett a Titanicon ”repülni” Leonardo-val. Óóó, vicces volt, mert pont amikor Leonardo-val pózoltam a fényképezőnek, bejött egy pár abba a terembe, és amikor elkészült a kép, én meg megmozdultam, a csaj hangosan felsikított. Jót nevettünk, miközben szabadkozott, hogy nagyon sajnálja, csak meglepődött, hogy én bizony igazi vagyok. :-) Nemtom mért volt annyira zavarban, jártunk már mind így, nem? Kértem én már bocsánatot a tükörképemtől, hogy majdnem nekimentem. :D :D Na de talán majd egyszer rólam is formáznak egy viaszfigurát, ha nagyon befut a blogom. Haha :D

Miután kijöttünk már igencsak dél felé járt, de még ebéd előtt rácsodálkoztunk a Chinese Theatre-re, a Dolby Theatre-re, meg a nagy tömegre. Fotózkodtam Michael Jackson-nal is, szóval nem semmi egy délelőtt volt ez!

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy kis saláta elfogyasztása után visszafordultunk, és immár önjáróan (google maps nélkül) visszamentünk a hotelba egy 2 órára pihizni. Nézegettük a képeket, amiket délelőtt készítettünk, szundikáltunk is egy kicsit, és vártuk német barátosnémat, hogy jöjjön értünk kocsival és elautózzunk Venice Beach-re, hogy ott nézzük meg a naplementét.
Egy kis késésnek és a nagy dugónak köszönhetően épp hogy odaértünk, de végül csak láttuk ahogy a napocska elmegy aludni. Gyönyörű volt! Kicsit néztük még a gördeszkázós srácokat, sétáltunk, benéztünk egy-két souvenir boltba, aztán pedig megpihentünk és megvacsoráztunk kedves los angeles-i vendéglátónknál, kellemes beszélgetés és zenehallgatás mellett.

Azt hiszem pénteken keltünk talán legkorábban, 7 óra körül. Ugyanis Jill (feladtam már a neve kerülgetését, személyiségi jogok ide vagy oda :D ) negyed 9re ígérte magát, hogy jön a hotelhoz és indulunk együtt a Universal Studios-ba. Pontosan meg is érkezett és rekord idő, 15 perc alatt oda is értünk a Universal-ba. Örülök, hogy ebben az időszakban látogattam el, mert még fent voltak a karácsonyi dekorációk… mondjuk január 3-án elég érdekes feelinget adott a karácsonyi zenék hallgatása, miután már rég vége az egésznek, na de attól még ez engem nem zavart. Ahogy átléptük a bejáratot, szinte rögtön megpillantottuk a Grincs-et, aki ide-oda szaladgálva mutogatta magát a látogatóknak, motiválva őket a közös fényképezkedésre. Minket sem kellett nagyon győzködni, beálltunk az akkor még 8 emberből álló sorba és vártuk a találkozást. Olyan jó fejek meg viccesek voltak a karakterek, meg kb. az összes ott dolgozó ember, úgy bírom az itteni lazaságot.

Ahogy elkészült a kép, már vágtattunk is lefelé, hogy ne kelljen sorban állni a studio tour-hoz. Nem is kellett, még egy percet sem várni. Felültünk a kis kocsira, és 5 percen belül már indultunk is. Három óra múlva ugyanerre a programra 2-2 és fél órát kellett várni. (Ööö… szükséges még egyszer mondanom, hogy ne sajnáljatok korán kelni?! :-) )
Irtó szórakoztató volt az egész, egy jó háromnegyed óráig tartott. Láttuk, hogy varázsolnak esőt meg áradást a képernyőre, beszakadt ránk a metró, sikítottunk ahogy King Kong a dinoszauruszokkal harcolt, ugrált a kocsinkon (különösen élveztem, mert nagyon szeretem azt a filmet), megtámadott minket a cápa, láttam a Született feleségekből jól ismert Lila Akácköz házait, és még sorolhatnám. Melegen ajánlom mindenkinek, mert nagy élmény volt… na meg az orlando-i Universal-ban ilyen nincs.

Felültünk utána a Múmia hullámvasútra. Háááát, a lányok élvezték, de én úgy sikítottam megint, ahogy a torkomon kifért, miközben remegett a lábam. Jóóóól van na, nem tehetek róla… egyszerűen ezeket nem nekem találták ki. De azért felültem rá! Na ki büszke rám? :-)

A következő a Jurassic Park volt, ami nagyon kis langyi, aranyos ride volt, a legutolsó részt leszámítva: a vízbe zuhanást. Nem baj, végülis rég hallott már Los Angeles engem sikítani… De ahogy a vízbe érkeztünk nagyon derült már a fejem, tapsoltunk meg minden, szóval élveztem.

Nem hagytuk ki a Transformers 3D élményt sem, bár én ezt augusztusban már végig ültem Orlando-ban. Teljesen ugyanaz volt, de én ezeket sokkal jobban szeretem, mert ezeken nem félek. A német lányunk meg pont ettől kap kis hányingert, ki érti ezt?

Még járkáltunk egy pár órát a Parkban, fotózkodtunk ilyen-olyan karakterekkel, illetve beültünk az úgynevezett „Waterworld show”-ra. Nem fogom leírni, hogy mi is történt ott, nem akarok minden poént lelőni azok előtt, akik később terveznek menni, de maradjunk annyiban, hogy akkor se üljetek a „soaked zone” feliratú padokra, ha a német barátnőd megesküszik rá, hogy csak egy icipici víz fog érni… Sejthetitek mi történt. A farmerom 30 százaléka tiszta víz lett, a hajam is örült volna egy hajszárítónak. Jill meg ott vihogott mellettem, hogy ez milyen vicces… Jól van, nem vertem azért meg, én is voltam komolytalan 20 éves valamikor. :D Miután megszáradtam a napon negyed óra alatt, ettünk egy kis frozen yogurt-ot, bementünk egy-két boltba szétnézni, aztán be is esteledett és irtó fáradtan beestünk a hotelszobánkba.

Folytatatás következik... (Nem igérem holnapra, de igyekszem. :-) )

Los Angeles-i különkiadás - 1. rész

Nagyon boldog új évet kívánok mindenkinek!

Az év első pár bejegyzése a Los Angeles-i vakációmról fog szólni. Nem is olyan rossz kezdés, igaz-e?

A szilveszter békésen lezajlott. Bevállaltam egy délután-kora esti babysitterkedést, míg a szülők elmentek a 3 évesemmel vacsorázni. Aztán megnéztük együtt este 9-kor élőben, a New York-ból közvetített éjféli ball drop-ot, koccintottunk, utána meg mindenki ment aludni. Én sem maradtam fent éjfélig, kicsit elkezdtem pakolgatni a másnapi indulásra, de asszem 11-ig bírtam ébren maradni. Hát ez van gyerekek, öregszem…. haha.

Újév napján sikerült kipihenten ébredni, és a délelőtt pakolással, készülődéssel telt. Délben indultunk itthonról a reptérre, San Jose-ba. Apuka vitt ki, és a kislány is elkísért. Miután villámgyorsan és gond nélkül becsekkoltam, sikerült megtalálnom az útitársamat is. Egy izraeli au-pair lánnyal mentem, aki  itt lakik a közelben.
A vakáció alaphangulatát rögtön megadta a kedves repülőtársaság kis zenés videója. Hát én majdnem táncoltam! :-) Mellékelem nektek, nehogy bármiről is lemaradjatok.

 

Alig kezdtünk el repülni, már le is szálltunk. Viccet félretéve, mindössze 55 percet töltöttünk a levegőben. Hát inkább ez, mint 6 órát a kocsiban rostokolni. Lehet, hogy akkor sokkal több mindent lát az ember Californiából, de én talán mégis a szűk egy órás, kényelmes repülőutat választanám.

A reptéren kedves német au-pair barátosném várt, akivel még az orientáción találkoztam. 3 hónapja él Los Angeles-ben, majd most fog rematch-elni januárban. Mivel a host családja elutazott egy hétre, így rengeteg szabadideje volt és szinte az egész vakációt velünk töltötte, és volt olyan aranyos, hogy mindenhová vitt minket kocsival.

Sikeresen odaértünk a hotelhoz, ahol gyorsan bejelentkeztünk a kis mexikói recepciósnál és már vágtattunk is fel a lépcsőn, hogy lecsekkoljuk mennyire tűrhető a lakosztály. A Saharan Motor Hotel volt a szállásunk, ami a Sunset Boulevard-on van, kb. negyed órára a Walk of fame-től. (Egyébként úgy rémlik, mintha már egy általam olvasott au-pair lány szállt már volna meg ott… nah de mindegy. ) Ahogy kinyitottam az ajtót, megkönnyebbült a kicsi szivem. Egy egyszerű szoba fogadott, de tiszta volt minden. Azért a pénzért, amit fizettünk érte, nem is lehetett várni egy luxus villát. De nem is lett volna rá szükségünk, mert csak alvásra használtuk, napközben nem töltöttünk ott időt.

Ledobtuk a bőröndöket, és már hoppantunk is vissza a kocsiba, hogy német vendéglátónk elvigyen minket megnézni a Farmers Market-ot, illetve a híres Grove-ot, ami egy éttermekkel, mozival, rengeteg bolttal teletűzdelt szórakoztató negyed. (Hű de jól sikerült ezt most megfogalmazni :D ) Még itt is fent voltak a karácsonyi dekorációk, a boltok január 1. ellenére nyitva voltak, így a rengeteg ember csak úgy hömpölygött. Nagyon hangulatos volt. Szépen körbejártuk a helyet azalatt a másfél óra alatt, míg a Cheesecake factory-ból nem üzentek, hogy végre kész az asztalunk. Stílusosan megvacsoráztunk a lányokkal, aztán visszatértünk a hotelba, hogy erőt gyűjtsünk másnap reggelre, amikor is a Hollywood Boulevard-ot szerettük volna feltérképezni.

 

 Folytatás következik… 

Karácsony

Egy kicsit talán megkésve, de mindenkinek nagyon boldog Karácsonyt kívánok!

Hát bizony, Californiát is elérte a decemberi ünnepi őrület. Sőt, szerintem nemhogy elérte, hanem kb. itt kezdődött…
A házak már több mint egy hónapja fénypompában és különböző dekorációban úsznak, nálunk már két hete áll a karácsonyfa, szóval a mi családunk sem hagyta az utolsó pillanatra az előkészületeket.




Az ünnepeket itthon töltöttük/töltjük. A nagypapához voltunk hivatalosak Szentestére vacsorára, ahol képviselte magát a fiai is a családjával, szóval 6 felnőtt, 5 gyerek… egy kicsit nagy volt néha a kavarodás a sok gyerek miatt, de végülis jól sikerült, a vacsi finom volt és én is egész jól éreztem magam.
Gondoltam majd viszek át jó kis csokis-lekváros muffint, meg csinálok jó kis Évi-fajta kókuszgolyót, amiért mindenki odavan otthon. Hát még a muffin íze hasonlít is az otthon készítettre, és csak annyi hiba csúszott az elkészítésébe, hogy valahogy nem kapcsoltam, hogy valószínűleg a sütő is Fahrenheitre van állítva, nem pedig Celsiusra. Így történt hogy háromnegyed óra után jöttem rá, hogy azért nem sül a muffinom, mert 180 Celsius helyett kb. 50re van állítva. Pfff… inkább ne is kommenteljük ezt a dolgot, nem tudom miért nem gondoltam erre.
Na de a kókuszgolyóról meg annyit, hogy a keksz amiből készült vanilliás volt, a meggylé extrán cukrozott, szóval az első darab amit megkóstoltam, az majdnem a kukában kötött ki. Végül csak befejeztem a kis golyóbisokat, beraktam a hűtőbe és másnap megkértem a család két tagját is, hogy kóstolják meg és legyenek nagyon őszinték, hogy milyen, mert szerintem nem finom és nem akarom a Szentestére hozni. Erre hát nem felvilágosítottak arról, hogy irtó jó? Így aztán beletörődtem, hogy még akkor is finom a kókuszgolyóm, ha nem ugyanazok az alapanyagok, és nem is hasonlít az otthoni ízére.
Éjszaka itt járt nálunk a Mikulás. Igaz a fa alá már nem tudta rakni az ajándékait, mert a fánk alja már úgy is dugig volt becsomagolt meglepikkel. Az egész délelőtt azzal telt, miközben persze a babákat etettünk, ölelgettünk, altattuk, hogy ajándékokat bontogattunk. Főleg a 3 évesem arcát volt öröm nézni, ahogy izgatottan tépi a csomagolópapírt, és hogy mennyire örült a társasjátéknak, kifestőnek, mesefilmnek is, amit tőlem kapott. A babák aranyos ruhácskái is tetszettek a szülőknek, szóval megdicsérem magam, mert sikerült remek ajándékokat választanom.
Én is kaptam egy-két apróságot a Mikulástól, meg egy belebújós kényelmes cipőt is hozott. De főleg pénzt kaptam, aminek nagyon örülök. Szombaton el is megyek majd San Francisco-ba és a leárazásokat ismét kihasználva gazdagítom ruhatáramat. Egyik nagypapa pedig megajándékozott 4 óra oktatós vezetéssel, ami rámfér miután még mindig nem járkálok el egyedül kocsival, csak ha apuka is jön velem.

Szilveszterre bevállaltam egy kis babysitterkedést, hogy a szülők el tudjanak menni vacsizni. Aztán pedig alszom, mert jan 1-én repülök……. repülök….. repülök….. Los Angelesbe!!!!
Szóval kedves Szandi, te nyerted meg a játékot! Ha írsz az email címemre és megadod az elérhetőségedet, akkor tervezem tényleg elküldeni azt a bizonyos Los Angeles-i képeslapot. :)

Hát most ennyit tudtam hirtelen összehozni nektek. Sokat furdal a lelkiismeret, hogy nem írok gyakrabban, de egyszerűen vagy elveszek a mindennapok forgatagában és elfáradok, vagy mire géphez jutok elfelejtem miről akartam nektek mesélni. Szóval elnézést… majd azért igyekszem a jövőben. De nyugodtan kérdezhettek ám vagy ötletelhettek, hogy miről írjak többet.

Remélem mindenkinek kellemesen fog tenni az év utolsó pár napja!

Hálaadás

Nem igazán lehet elmondani rólam, hogy olyan marha sűrűn jelentkezem mostanában, ezért elnézést kérek kedves olvasóimtól.

Utolsó bejegyzésem óta sikeresen belevetettem magam a vásárlás és a pénzköltés világába, miután felfedeztem San Francisco belvárosában a jobbnál jobb boltokat. Old Navy, American Eagle, Victoria’s Secret és még sorolhatnám… de talán ezek eddig a kedvenceim. Na jó, azért nem estem nagy túlzásokba, de így is gazdagabb lettem egy pár ruhadarabbal meg egy szép pár csizmával.

Itthon minden változatlan, élünk boldogan. Nagyon hálás vagyok ezért a családért, pláne hogy mostanában sok blogon olvastam, hogy mennyire nem jönnek ki az au-pairek a host family-kkel. Többen kérdezték email-en, hogy tényleg minden ennyire mesés? A válaszom: igen. :) Ez a család tényleg tökéletes választás volt.

Pár nappal ezelőtt átélhettem milyen is az a bizonyos Thanksgiving, az amerikaiak hálaadása. A családdal elutaztunk a dédszülőkhöz, ahol velünk együtt 18 ember képviselte magát az ünnepi vacsorán. Egy 10 kilós pulyka volt feltálalva annyi egyéb köret, saláta, és finomság társaságában, amekkora mennyiséget még szerintem életemben nem láttam. Remek volt a hangulat, én is szépen beolvadtam, és kellemesen elbeszélgettem a rokonsággal, akik ennél nagyobb szeretettel nem is fogadhattak volna. (Megjegyzés: Hogy ezek az amerikaiak milyen hangosak! Úgy üvöltöznek, mintha azt hinnék a beszélgető partnerükről, hogy süket.) A pocakomat is jól megtömtem, ahogy ezt ilyenkor illik, két sütemény kivételével az egész menüt végigettem. Azóta is lábadozom… :D
A vártnál kicsit hamarabb hazajöttünk, mert a kisbabák nagyon betegek lettek (láz, köhögés), így csak egy éjszakát maradtunk. Egy kicsit sajnáltam, mert így nem bírtam szétnézni a dédszülők nagy farmján, de szerintem jövőre tavasszal majd megint elautózunk hozzájuk egy hétvégére.

A Karácsonyt és a Szilvesztert a családdal töltöm majd, így megbeszéltük hogy azért a két napért kapok majd két szabadnapot. A január 2 és 3-at választottam, így az elsejével és a hétvégével együtt lesz 5 szabadnapom. Játék a kedves olvasóknak:
Hova utazik Évi január első hetében?
- Washington D.C.
- Las Vegas
- Dallas
- Los Angeles
- New York City

A helyes válaszadók között egy képeslapot sorsolok ki! :D Van egy-két ismerősöm, aki erre már tudja a választ, szóval az kérem ne erőlködjön. Hihi

És most jöjjön még egy-két kép az elmúlt hetekből…

 

 

 

Októberi zanza

Reméltem, hogy még októberben összehozok majd egy bejegyzést, de valahogy nem jött össze. Nincs mit tenni, heti 45 óra munka csak úgy beszippantja az embert.

A hétköznapok gyorsan telnek, ez a hétvégékre meg pláne igaz, szóval csak úgy repülnek a hetek. Eszméletlen szeretem ezeket a babócákat, és igaz hogy néha nehéz velük, de egyszerűen csak meg tudnám őket zabálni. A kis három évesemmel is megbeszéltük, hogy bizony mi legjobb barátok vagyunk, és el is várja hogy legjobb cimbi módjára mellette foglaljam el a helyemet az asztalnál. A szülőkkel sűrűn lógunk együtt, beszélgetünk, miközben magyar palacsintát sütök – amiért mellesleg odavannak -, együtt vacsorázunk, kocsikázunk a környéken gyakorlás és persze városnézés címén is… Hetente hangoztatják, hogy mennyire szeretnek, és tényleg mindig dicsérnek, hogy milyen jó munkát végzek a gyerekek körül. Olyan jól esik! Szeretem őket és úgy örülök, hogy itt élhetek velük!!!

És akkor jöjjön most egy pár „nem hétköznapi” esemény.
Eszterrel (a másik magyar au-pair lánnyal, akiről már meséltem máskor) megtámadtuk két hete vasárnap az egyik outlet-et. Hű, ha azt mondom, hogy van ott legalább 50 bolt, akkor lehet, hogy keveset mondtam. Igazából azt sem tudtam hirtelen melyikbe menjek be és hogy mit keressek. Ebből az okból kifolyólag nem is nagyon költöttem… azt hiszem két felsőt vettem, meg egy mamuszt. Minden esetre meg kell jegyezzem, hogy eszméletlen jó hely és olyan márkás cuccok vannak elérhető áron, amiről otthon álmodni se merne az ember. Szóval az egy éves itt tartózkodásom alatt még biztos látni fognak engem párszor nagy szatyrokat cipelni, a Gilroy Premium Outlet parkolójában.

Előző szombaton elmentük kocsikázni apukával és a kislánnyal, megnéztük az egyik szomszéd város, Palo Alto utcáit. Jóval hangulatosabbnak tűnik a belváros, mint itt Redwood City-ben.

Na és persze elautóztunk Stanford-hoz, ami  a belvárostól  5 percre van. Hát már az odavezető út is egy élmény volt, pálmafák sora végig, az út mindkét oldalán. Aztán elénk tárult a főépület, az én szám meg csak tátva maradt. Hát nem egy ELTE, az tuti! :D Mivel siettünk haza ebédre, ezért csak pár percet töltöttünk ott, és eldöntöttem, hogy valamelyik héten visszalátogatok Esztivel, hogy jobban is megszemléljük a gyönyörűséges építményt és a hatalmas parkos területet, ami körülveszi. De azért biztos, ami biztos alapon megkértem egy ferdeszemű turistát, hogy lőjön már egy fotót rólam… és egyem meg a kis szívét, meg is tette. :D


Másnap nyakamba vettem San Francisco-t. Reggel kivittek az állomásra, bevonatoztam, utána meg csak jártam az utcákat. Le akartam csekkolni az egyik keresztény gyülekezetet, amit a neten kinéztem magamnak. Hasonló ahhoz, ahová Budapesten járok. Szóval szépen megterveztem googlemaps segítségével az útvonalat és vasárnap elbotorkáltam oda. Na jó, azért egy buszra is felszálltam.
Ha szabad megjegyeznem: lehet hogy irtó szép és hangulatos San Francisco, de hogy reggelente mennyi a csöves, az valami fogalom. Vagy legalábbis akkor jobban észreveszi őket az ember, mert szombat-vasárnap dél előtt kb. halott a város. Na mindegy, a lényeg az, hogy hozzák rám a frászt, amikor ott vánszorognak a járdán, magukban beszélnek, hőbörögnek, vagy épp udvarolnak egy közlekedési táblának, meg minden egyéb, amit az itt már legális füvecske kivált belőlük. De végül odataláltam ahova szerettem volna, épségben megérkeztem, és jól is éreztem magam a gyüliben.
Aztán fogtam a telefonomat és ügyesen elnavigáltam magam a Union Square-re, ahol azonnali felindulásból bevágtattam a Victoria’s Secret-be és alaposan szétnéztem. Onnan lesétáltam pár utcányit és sorra tárultak elém a jobbnál jobb boltok, a menőbbnél menőbb cuccokkal.
Azt hiszem három órát töltöttem el nézelődéssel, mielőtt visszaindultam volna a vonathoz. Végre most már van sejtésem, hogy hova érdemes menni, hol milyen árban vannak ruhák, szóval nagy magabiztosan holnap visszamegyek és elköltöm legalább egy heti fizetésem, mert tényleg szeretnék már venni új cuccokat. :)

Ó, és mielőtt elköszönnék, el ne felejtsem megemlíteni a Halloween-t. Nem vagyok oda az ilyen ijesztgetős, szellemes cuccokért, de azért ez most jó buli volt.

Már két hete fel van díszítve a házunk, mert a család nagyon szereti ezt az „ünnepet”. A többiek már előző hétvégén kifaragták a tököket, én ezt csak előtte este tettem meg. Ahhoz képpest, hogy még soha nem csináltam ilyet, egész profi lett az én vámpírfejű pumpkin-om. A jelmezem kitalálására nem igazán fordítottam sok energiát, csak dúrtam valamit magamnak a garázsban. Így lettem FLASH, a rockstar. :D Merje valaki azt mondani, hogy nem néztem ki menőn, hahaha. :D
A kisbabák angyalok voltak, a 3 évesem tündér, apuka meg anyuka meg vámpír. Készült is egy csodás portré rólunk, ami a facebookomon fent van ugyan, de mivel ez egy teljesen nyilvános blog, ezért –tisztelve jogaikat – nem teszem fel. Bocsi attól, aki emiatt nem tekintheti meg ezt… tény, hogy rengeteget veszít vele.

Tehát egy másik család is átjött hozzánk, két fiatal szülő két gyerekkel, így voltunk 10-en. Ettünk, ittunk, babáztunk, aztán elmentek a férfiak a gyerekekkel trick-or-treat-elni, én meg itthon maradtam anyukával, meg a barátnőjével beszélgetni. Borozgattunk, képeket csináltunk, nevetgéltünk… szóval marha jól éreztük magunkat. Az este pedig azzal zárult, hogy miután a gyerekek visszajöttek  a házhoz, én is csatlakoztam, így nekem is volt alkalmam, jobban mondva FLASH-nek volt alkalma bekopogtatni három helyre is, hogy telenyomják a kezét cukorral, finom csokikkal hogy legyen mit ledolgoznia jövő héten a konditeremben.

Itt a mese, fuss el véle. Élvezzétek a képeket, én meg majd jelentkezem, ha megint tudok miről mesélni.